Fetter Erik megúszta a bukásokat a Giro első sík szakaszán

Fetter Erik a 109. helyen tekert a célba Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA Teramóból induló 202 kilométeres vasárnapi etapon előzetesen kalkulálható volt a mezőnyhajrá, miután mindössze két kategorizált emelkedő jelentett nehézséget a San Salvóig vezető síkon - számolt be a második versenynapról az MTI. A sprintbefutóban érdekelt csapatok kontrollálták a napot, a hajrához közeledve nyugtalanabbá vált mezőnyben
történt egy bukás nem sokkal Fetter előtt, de az EOLO-Kometa magyar időfutambajnoka nem esett el.
A cél előtt 3,5 kilométerrel az egysávosra szűkült úton történt újabb bukás szakította ketté a mezőnyt, földre került többek között a brit bajnok Mark Cavendish is, az elesettek mögött pedig feltorlódtak a hátul helyezkedők.
Így a vártnál kisebb csoport sprintelt a győzelemért,
ebben a pályán üldözéses csapatversenyben olimpiai, világ- és Európa-bajnok, az egyéni üldözéses számban kontinensbajnok, 22 éves olasz Jonathan Milan bizonyult a leggyorsabbnak. Az M4 Sport helyszíni stábjának Milan kiemelte: különleges érzés, hogy megszerezte első szakaszsikerét háromhetes körversenyen, és elárulta, hogy csapatával készültek a sprintre, miután a szombati időfutamon már jó formában volt.
A nyitó időfutamon diadalmaskodó Remco Evenepoel megtartotta a rózsaszín trikót.
Az olasz emberek istenként tisztelnek, amikor a rózsaszín trikóban tekersz, nagyon különleges érzés volt
- fogalmazott a belga világbajnok. Felidézte: az utolsó bukásnál mentenie kellett, hogy kerékpáron tudjon maradni. Tudja, hogy sokan vesztettek időt, egyúttal reményét fejezte ki, hogy mindenki rendben lesz a hétfői folytatásra és a következő befutó kevésbé lesz hektikus.
Fetter 31 másodperc hátránnyal a 109. helyen tekert be a célba, az összetettben 2 perc 41 másodperc hátránnyal a 74. pozíciót foglalja el.
Viszonylag könnyű nap volt, elment a szökés az első támadással, benne volt tőlünk Mattia Bais, nekünk mindig fontos, hogy szerepeljünk a szökésben
- értékelt az EOLO-Kometa kerékpárosa. Úgy vélte, sem stresszes, sem fizikálisan kimerítő nem volt a szakasz, leszámítva a bukás után történteket. Erre visszatekintve úgy fogalmazott: szerencsére nem kerültek földre, de a szűk úton sokan hátul maradtak. Mivel látta, hogy csapattársa, Lorenzo Fortunato is köztük volt, megpróbálta utolérni az első bolyt. Ez ugyan nem sikerült, de a hátrányt tudták minimalizálni.
Eredmények (a Giro honlapja alapján):
2. szakasz, Teramo-San Salvo, 202 km:
1. Jonathan Milan (olasz, Bahrain-Victorious) 4:55:11 óra
2. David Dekker (holland, Arkéa Samsic) azonos idővel
3. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) a. i.
...109. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 31 mp h.
Az összetett élcsoportja:
1. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 5:16:29 óra
2. Filippo Ganna (olasz, Ineos Grenadiers) 22 másodperc hátrány
3. Joao Almeida (portugál, UAE) 29 mp h.
...74. Fetter 2:41 perc hátrány
Az olasz körverseny hétfőn a Vasto és Melfi közötti 216 kilométeres távval folytatódik. A 106. Giro d'Italia mezőnye összesen 3489 kilométert tesz meg és mintegy 51 400 méter szintkülönbséget küzd le, amíg május 28-án célba ér Rómában.
A kiemelt kép forrása: az Eolo-Kometa Facebook-oldala