2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Veszprém: 1o - 3o
Az ország 19 megyéjében

Négyfokos Balatonban úsztak

frisshirek.hu | 2023. március 12. - 18:06
Négyfokos Balatonban úsztak

Harmadik alkalommal rendezték meg a téli Balaton-átúszást Tihany-rév és Szántód-rév között március 3-án. A hideg vizes extrém programot Pesti Balázs vezetésével a Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület szervezte, melyre húszan vállalkoztak az országból, 12-en az 1250 méteres teljes távot, a többiek felét, illetve harmadát teljesítették. 

A veol.hu beszámolója szerint az egyetlen Veszprém vármegyei úszó Görög Roland volt, aki harmadtávot, vagyis 417 métert úszott a négyfokos Balatonban. Roland  elmondása szerint a téli Balatonban még nem úszott, emiatt indulás előtt izgult kicsit. Utána mindvégig nagyon élvezte az vizet meg a motorcsónakázást is, amivel elvitték a kis pontonszigetre, az indulási helyre. Nagy élményt adott számára, hogy úsztak mellette a kristálytiszta vízben, meg az is jó érzéssel töltötte el, ahogy látta, mennyien várják a parton az úszókat.

A téli Balaton-átúszásra csak azok vállalkozhattak, akik előtte teljesítették az adott úszás távjával egyenértékű kvalifikációt.

Illusztrációs kép: freepik.com