2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Veszprém: 7o - 9o
Az ország 19 megyéjében

Síri csend a romokon - emberfeletti küzdelmek - csodás történetek: Törökországban 20 ezer fölé emelkedett a halottak száma

frisshirek.hu | 2023. február 11. - 10:19
Síri csend a romokon - emberfeletti küzdelmek - csodás történetek: Törökországban 20 ezer fölé emelkedett a halottak száma

Négy nappal a földrengés után mentettek ki egy 17 éves lányt a magyar Katolikus Karitász mentőmisszió tagjai Törökországban – derült ki a szervezet videójából, amely a mentés utolsó pillanatait örökítette meg. Beszámolójuk szerint a magyar mentőalakulatok előbb lebontották a törmeléket, bemásztak a tinédzserhez, majd egy nyolc méteres járaton keresztül hozták ki az összeomlott épület alól. A videójukhoz fűzött bejegyzésben azt írták: a sikeres életmentés lassan már a csodával ér fel. Törökországban 20 ezer fölé emelkedett a halottak száma. nehéz körülmények között tovább dolgozik a Hunor mentőszervezet is.

Törökországban pénteken 20 213-ra emelkedett a hétfői földrengés halálos áldozatainak a száma

- közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a dél-törökországi Hatayban található koordinációs központban.

Koca arról is beszámolt, hogy a sebesültek száma elérte a 80 052-t.

Péntek késő este Adiyaman tartományban a mentés 113. órájában épségben hoztak fel a romok alól egy 57 éves nőt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök a nap folyamán azt nyilatkozta, hogy a mentési munkálatokban annak ellenére nem tudták elérni a kívánt sebességet, hogy a világ talán legnagyobb mentőcsapatát gyűjtötték össze 141 ezer emberrel, köztük 30 ezer hivatásossal, mivel a pusztítás olyan nagy területet és olyan sok épületet érintett.

Hatay tartomány vidéki részén, Altinözü körzetben egy olajfákkal borított földön például 30 méter mély és 200 méter széles "völgy" keletkezett. A térségben lakók arról számoltak be az NTV török hírtelevíziónak, hogy a földrengés során óriási robajt hallottak, valamint zöld fényjelenséget láttak a térségben.

Az NTV pénteki jelentése szerint a földmozgásban regisztráltan összeomlott épületek száma továbbra is 6444.

Egyelőre hivatalos becslés nincs arról, hogy hány ember rekedt még az összedőlt épületek alatt.

Osmaniye városában pénteken összedőlt egy olyan ház, amely hétfőn súlyos károkat szenvedett. A ház az út felé dőlt, és a helyiek szerint maga alá temetett egy járókelőt. Kimentését megkezdték.

A szerencsétlenség sújtotta dél- és délkelet-törökországi régióban a most következő éjszaka -1 és -11 Celsius-fok közötti hőmérséklet várható.
A török katasztrófavédelem (AFAD) pénteken azt közölte, hogy eddig 81 415 károsultat szállítottak át más tartományokba a hétfői földrengés érintette térségből.

Ha segítené a munkájukat, akkor a 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal segíthet, vagy online adományozással ITT megteheti. 

Nehéz körülmények között tovább dolgozik a Hunor mentőszervezet

Nagyon nehéz körülmények között tovább dolgozik a Hunor mentőszervezet a földrengés sújtotta Törökországban, éjjel is folytatták a kutatást a túlélők után - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombaton az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint csak a Hunor mentőszervezet vállalta az éjszakai kutatást abban az épületben, amelyikben péntek este túlélőket jeleztek a keresőkutyák. Végül azonban 16 órányi munka sem vezetett eredményre, és a száloptikával és hangdetektorral történő kutatás során egyelőre csak holttesteket találtak - tette hozzá.

"A változatlanul nagyon nehéz körülmények ellenére a magyar mentőcsapat fáradhatatlanul végzi a kutató-mentő munkát. A helyzetet könnyíti, hogy a csapat logisztikusa, Patai Sándor tűzoltó százados olyan berendezéseket szerelt össze, amelyekkel működtethető a Hunor sátraiban levő hősugárzó, így könnyebben viselik a pihenőidejüket töltő tűzoltók az éjszakai mínusz hét fokot"

- fogalmazott Mukics Dániel.