2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Veszprém: 5o - 9o
Az ország 19 megyéjében

Frissítve: megvan az eltűnt kislány, akiért egy ország aggódott!

frisshirek.hu | 2022. november 14. - 10:03
Frissítve: megvan az eltűnt kislány, akiért egy ország aggódott!
Hétfő reggel tette közzé a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, hogy épségben megtalálták azt a hatéves kislányt, akit vasárnap délután óta kerestek Győr környékén.

Mint ahogy arról a Frisshirek már írt, a kislány november 13-án, vasárnap délután 4 körül tűnt el a Győr melletti Pérről, a rendőrségi felhívás szerint ismeretlen helyre ment. A rendőrség a lakosság segítségét kérte a kislány mielőbbi felkutatásában. 

Végül hétfőn reggel a a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság frissítette addigi posztják, melyben megírták: 

A gyerek megvan és életben van

További részleteket egyelőre nem közöltek.

Azóta kiderült, hogyan is találták meg, és miként is tűnt el a kislány. Turóczi Zóra vasárnap délután tűnt el. A Blikk értesülése szerint tegnap délután a kutyáját vitte ki játszani, és követte is négylábú barátját egy darabig, aztán azonban a leszálló ködben eltévedt.

10 kilométert gyalogolt, az erdőben aludt, és a testhőmérséklete 36 fokra csökkent

- mire ma délelőtt megtalálták. Egy siklóernyős akadt a nyomára, Mehringer Szabolcs, adta hírül az édesanya a Facebook-oldalán.

A kiemelt kép forrása: Turóczi Erzsébet Facebook-oldala